Azaz IGEN, úgy néz ki anya leszek megint!
Volt egy kis aggodalom ugyanis nem nagyon bírtam ki az első uh után, és 5 napra rá megint elmentem ide a fóti rendelőbe egy másik dokihoz. Számításaim szerint akkor már pé szerint is épp 6 hetes voltam. Hiba volt, ugyanis a doki nagyon felületesen megvizsgált mind kézzel, mind uh-val, majd közölte hogy 14 mm-es üres petezsákot lát. Ezután persze már hiába mondta, hogy ne izguljak, ez így jó, nem bírtam megnyugodni.
Újabb 5 nap múlva mentünk a Klinikára. Alig bírtam kivárni. Elképzeltem hogy fogok bőgni, ha szívhangot talál a szonográfus.
Jani és Timike is jöttek velem. Kb 2 órát vártunk, mire bejutottam a dokihoz. Ő a vizsgálat után azt mondta a méhem még alig nőtt, szerint még csak 5 hetes lehetek. Ez újabb sokk volt, hiszen tudtam, hogy az lehetetlen. Ha tényleg ilyen kicsi, akkor baj van. Aztán elküldött uh-ra. Rettegve feküdtem fel a vizsgáló ágyra. Alig mertem a monitorra pillantani, de mivel az uh-t végző néni egy rohadt szót sem szólt végül csak oda néztem. Láttam egy szép kerek szikhólyagot, majd egy kis valóban nokedli szerű pöttyöt a petezsákban. Tudtam hogy az a babám, de fogalmam sem volt él-e, dobog-e a kis szíve, ez a szemét nő, meg továbbra sem szólalt meg. Mikor közölte hogy mehetek felöltözni, akkor kérdeztem meg, hogy lehet-e tudni mit látott. Ekkor odavetette, hogy egy élő embriót. Még így is hihetetlenül boldog voltam, bár nem így képzeltem el. Kint néztem meg mégis mit írt a papírra: 4mm élő embrió!!! És még képet is adott, hogy valami pozitívat is el tudjak róla mondani.
Ezután vissza a dokihoz, aki megint okozott egy kisebb sokkot, ugyanis a hír hallatán nem gratulált, hanem közölte, hogy reméli azért több gyereket nem tervezek, mert ne kísértsem a sorsot. Nálam bármikor előfordulhat, hogy tüdőembóliát kapok szülés közben. valahogy nem erre számítottam, mikor fél méterrel a föld fölött lebegtem éppen. Jó kis pofon volt.
Aztán jött az újabb kellemetlen élmény, ugyanis a doki elküldött a terhes ambulanciára, hogy jelentkezzek be 12. heti uh-ra augusztus közepére. A betegfelvételnél viszont csak augusztus 31.-ére tudtak időpontot adni, amikor már 15 hetes leszek. Vissza a dokihoz, hogy mi legyen. Ő azt mondta nem baj, írjanak be akkora nem lesz még késő. Csak nem tudom miért írják akkor mindenhol azt, hogy tarkóredőt csak 11 és 13. hét között lehet mérni. Beírattam magam 31.-ére és röpke 3 és fél óra után el is indultunk haza.
Miután végiggondoltam mi történt úgy döntöttem nem fogok visszamenni a Klinikára. Elcseszték életem egyik legboldogabb napját. Abban sem vagyok biztos, hogy Timikének mindenképpen császárral kellett megszületnie, így elkezdtem keresni hova is menjek.
Nem volt egyszerű. Sajnos nincs most keretünk arra, hogy magán rendelésre járjak, így sztk alapon kellett dokit keresnem. Két hetembe került mire arra jutottam, hogy a 11. kerületbe fogok járni sztk-ba terhesgondozásra, és a Szent Imre kórházban fogok szülni. Ezzel annyi a gáz, hogy baromi messze van, de a közlekedés annyira nem rossz, és gondolom nem fogok megszülni 2 óra alatt.
Mert igenis hüvelyi szülést tervezek. Épp ezért csak szülésznőt fogok fogadni a szüléshez, orvost nem, és hiszek benne, hogy sikerülni fog! ha nem akkor sem omlok össze, de igyekszem a tudatosan úgy alakítani a dolgokat, hogy most ne kelljen császár.
Másik para, ami a dokiváltással felmerült, hogy Clexane vérhígítóval mi legyen. Kitaláltam hogy kérek egy heamatológigi szakvéleményt. én naív azt képzeltem hogy kapok egy beutalót, kérek időpontot, bemegyek egy dokihoz, elmondom mi volt, van. esetleg elküld vizsgálatokra, és ad egy papírt, meg talán még kontroll vizsgálatokra visszarendel a terhesség alatt.
Mivel 2001-ben volt az agyi trombózisom, ami miatt ez az egész kell, és mivel nálam már nincsenek meg a leletek, a kórház pedig nem találta, ezért a Szent László kórházból gyakorlatilag kirúgtak telefonon keresztül. Felhívtam azt a neurológus doktornőt, aki 2001-ben kezelt, ő felajánlotta segítségét, de mivel épp szabira ment, ezért javasolta, hogy próbáljam meg az ő kórházában a hematológus dokit. Ma reggel felhívtam és csodák-csodája, bár problémázott a leletek hiányán, de olyannyira nem zárkózott el, hogy már holnap mehetek is hozzá.
Most itt tartok. Nem könnyítettem meg a dolgomat a doki/kórházváltással, de már akkor volt egy olyan érzésem, mikor Timike megszületett, hogy nem szeretnék még egyszer ott szülni. Majd az idő eldönti jó döntés volt-e, egyelőre csak bonyolultabbnak tűnik.
Íme Nokedli :)
És a Nagytesó :D
