Leszek-e anya...?

Meddőségem és ha minden jól megy babavárásom történe. Meg minden ami utána jön.

Baba Timi

AlternaTickers - Cool, free Web tickers

Baba Jani

AlternaTickers - Cool, free Web tickers

Linkblog

Egy csoda vége

2011.02.01. 10:15 - Timinnyó

Most ülőmagasságról és a pocakomban dobogó kicsi szívről kéne írnom, de sajnos máshogy hozta az élet.
Január 10.-én megvolt az első uh, ahol még csak egí 4x2 mm-es picike petezsák látszott, de mivel tudtam hogy hosszabb ciklusom lett volna, így nem középidőben fogant Töpi, így nem gondoltam bajra. 2 hét múlva rendelt vissza a doki.
Alig bírtam magammal, de lassan csak eltelt a két hét. Január 24.-én kellett visszamennem. Mintha éreztem volna valamit, elvittem magammal a húgomat, hogy ne legyek egyedül. Háromnegyed óra várakozás után behívtak az uh-s helyiségbe. Levetkőztem és felfeküdtem az ágyra. Lélegzetvisszafolytva néztem a monitort, a világért sem akartam lemaradni a pillanatról, amikor végre megpillanthatom az én kis Töpikémet. Az első pillanatban megpillantottam a szürkeségben a fekete petezsákot, és vártam, és vártam. Az uh-t végző doktornő mozgatta az uh- fejet (hüvelyi), nekem pedig másodpercről másodpercre emelkedett a pulzusom. Megnézte minden szögből, közelről, távolról, de a 17x12 mm-es petezsák minden oldalról üres volt. Nem volt benne semmi. Amikor befejezte a keresgélést, nem hittem el, alig bírtam feltápászkodni, az motoszkált bennem, hogy megkérem keresse még, mert ez nem lehet... Biztos ott van...
Nem is emlékszem hogy öltöztem föl és hogy jutottam ki a folyosóra. Gépiesen csináltam mindent. Felhívtam Janit, bejeletkeztem a dokihoz.
Az orvosom nem foglalt még állást, visszarendelt 4 nap múlva egy kontroll uh-ra, ha ott is üres lesz a petezsák, akkor sajnos, missed ab, azaz csúnya szóval kikaparnak. Megcsináltaott minden vérvételt, ha műtétre kerülne a sor, és felkészített, hogyha valóban elhalt a terhesség, akkor barnázhatok, esetleg vérezhetek is, ezzel bocsájtott haza.
Nem tudom hogy nem bőgtem el magam végig. Tartottam magam, de legszívesebben üvöltöttem volna, hogy miért pont velem történik ez. Miért nem akarja a Jóisten, hogy nekem egyetlen egyszer könnyen jöjjön valami. Előre féltem az éjszakától, mert tudtam hogy túlságosan fel vagyok zaklatva az alváshoz. Hajnalig tévéztem, utána pedig, ahogy sejtettem, az agyam vég nélkül zongorázta az összes szóba jöhető forgatókönyvet, onnan hogy a következő uh-n lesz baba, addig, hogy hogyan fog zajlani a műtét.
Úgy gondoltam reggel, tiszta fejjel már jobban leszek, de tévedtem. Zokogva ébredtem, és ez az állapot egész délelőtt tartott. Magamat vádoltam, az forgott a fejemben hogy talán nem akartam eléggé ezt a babát, hogy nem vigyáztam rá, hogy valamit elrontottam. Azt hittem sosem tudom abbahagyni a bőgést.
Délutánra jobban lettem, estére pedig beláttam hogy nem én vagyok a hibás, hogy valami már az elején elromlott, ezért nem volt egyáltalán tünetem. Mostmár nem tudom befolyásolni az eseményeket, így azt mondtam az én kis Töpi babámnak, aki mindig az én második Kicsikém lesz, hogy ha ez a küldetése, ha ezt akarja, akkor menjen nyugodtan, én elengedem, és nem leszek szomorú, de tudja hogy nagyon szeretem.
Mindeddig semmiféle tünete nem volt, hogy elveszíthetem Őt (bár tény hogy terhes tüneteim sem voltak), és nem tudom hogy az elengedésnek köszönhetem-e, de másnap reggel elindult valami halvány barna folyás. Ez szerdán volt, csütörtökre már rózsaszínes volt, és én már tudtam hogy vége...
Pénteken reggel kellett mennem a kontroll uh-ra. Korán keltem, hogy beérjek. Felöltöztem készülődtem, és egyszer csak, mintha egy gát szakadt volna át, azt éreztem, hogy elkezd folyni belőlem a vér. Hamarosan erős hasgörcsök is jelentkeztek. Felkeltettem Janit, de ő nem nagyon mérte fel a helyzetet, és nem tartott vissza, mikor elindultam a vonathoz. Még jó hogy tanácsért felhívtam anyumat, aki azonnal visszaparancsolt, mondván, így ne induljak el, kerítsek kocsit. Nem is igazán értem én hogy gondoltam hogy vonattal elindulok, mikor egy betét, kb fél óát tartott úgy véreztem, és alig bírtam kiegyenesedni a görcsöktől. Sógorom jött értem két kis barátnőjével, akik nála lógtak a suliból.
Úgy gondoltam itt már felesleges lesz az uh, de a doki amint meglátott, szólt hogy már várnak, az uh-ban, nem baj hogy vérzek. Ezt az utlsó uh-t nem kívánom senkinek. Nem is azárt, amit láttam a monitoron, arra számítottam, egy lapos petezsák volt már csak, de a fizikai fájdalom nagyon rossz volt. Mivel véreztem és görcsöltem, és ehhez még a hüvelyi uh-val piszkáltak, borzasztó lett az egész. Ömlött belőlem a vér, minden egyes alkalommal, ahogy megmozdította az uh fejet a nő, csillagokat láttam, és nem keveset mozgatta. Végül csak túléltem.
A dokim megvizsgálta a méhszájamat, ami spontán vetélés miatt már nyitva volt. Egy másik orvos felvette az adataimat, és felküldtek a nőgyógyászati osztályra, ahol kaptam egy ágyat. Átöltöztem közben beszélgettem a szobatársakkal, és hamarosan hívtak a szobai telefonon, hogy menjek a műtő elé. Egy műtős segéd megmutatta hova feküdjek, és szétpakolt lábakkal betoltak a műtőbe. Köszöntött az aneszteziológus, és a dokim, és innen nem emlékszem semmire. A következő kp, hogy a műtő előtti váróban ébredezek, majd jön egy műtős, hogy fogjam meg a nyakát, átrak egy tolós ágyra, aztán megint szól hogy fogjam meg a nyakát, és áttesz az ágyamra.
Lehet hogy nagyon szemét módon hangzik, de én már csak megkönnyebbülést éreztem. Elmúlt a görcs, a vérzés is enyhült. Töpi már napokkal, sőt talán hetekkel azelőtt elment már, és én beletörődtem. 
Két óra múlva bejött az orvosom, elmondta hogy a következő rendes mensiig ne éljünk házaséletet, és ne ülőfürdőzzek. A mensi után kontroll, ha minden oké, akkor felszabadulok a tilalmak alól, de 2-3 hónapig nem kéne újra teherbe esni. A doki szerint tavasz végén, nyár elején már jöhet a baba.
Egyelőre félek... El sem tudom képzelni hogy mit éreznék ha újra terhes lennék. Gondolom rettegnék, hogy újra megtörténik de bízom benne, hogy ehhez kell az a két három hónap, és addigra erősebb lesz a baba utáni vágy, mint a félelem.
Addig is itt van az én Timikém, aki nagyon sokat segít.
Töpi talán azért jött el hozzánk, hogy megmutassa, spontán is lehet babánk. Neki talán annyi volt a küldetése, hogy reményt adjon nekünk, és hogy előkészítse az utat egy egészséges kistestvér felé. Azt mondják egy ilyen esemény után könnyebb teherbe esni. Azt hiszem most még korai volt ez a terhesség, még nem álltak helyre a hormonjaim a szoptatás után, de lehet hogy ez kellett ahhoz hogyha eljön az ideje, spontán megfoganhasson az egészséges Babóca.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://leszekeanya.blog.hu/api/trackback/id/tr242629917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.