Megjártam a hadak útját az elmúlt hónapban. Az összes tervem azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan akarok szülni dugába dőlt.
Elmentem a Szent Imrébe ún. kismama klubba, amit szülésznők tartanak, gondoltam ott lecsapok az egyikre, és felkérem a szülésemhez. Végighallgattam minden infót a Szent Imrében történő szülés menetéről. Még szimpi is volt, amiket elmondtak. Aztán a klub végén odamentem az egyik szülésznőhöz, bemutatkoztam, elmondtam hogy császár után szeretnék szülni, csak szülésznővel. Ezután jött a hideg zuhany. Azt nem lehet, mert most kapták utasításba a szülésznők, hogy császár után szülni akaró kismamákat csak akkor fogadhatnak, ha van fogadott orvos is.
Nagyon elkeseredtem. Alig bírtam ki bőgés nélkül hazáig, itthon pedig még Jani meg nem értésébe is beleütköztem, mert mikor közöltem vele, hogy magán doki után kéne nézzek különben az utcán szülhetek, majdnem leharapta a fejem. Innentől kezdve az estét, az éjszakát, és a másnap délelőttöt végig bőgtem. Régen éreztem ennyire szarul magam lelkileg. Végül arra jutottam, hogy a váci kórházból nem rúghatnak ki, így maradok a fóti dokinál, aki ingyenes, de nem vezet szülést, és a végén megyek Vácra fogadott doki nélkül.
Utolsó lehetőségként megpróbáltam megtudni egy barátnőm telefonszámát, aki az Uzsoki kórházban szülésznő. Nagy nehezen sikerült, ajánlott is egy doktornőt, akivel megbeszéltem egy időpontot. Bementem, és egy nagyon szimpi, fiatal doktornő fogadott, csinált egy gyors uh-t is.
Itt tennék egy kis kitérőt, ugyanis ekkor deült ki, hogy Nokedli baba KISFIÚ. Tehát Nokedli becses neve Mészáros János Imre. Azóta is barátkozom a gondolattal, hogy fiús anyuka leszek.
Folytatom: eljutottunk a 10 évvel ezelőtti trombózisomig. Itt jött a problémázás megint. Mert ilyen előzményekkel nem biztos hogy vállalhat. Felhívta a főnökét, aki le is tiltotta, persze a jó öreg főnök dokinál szülhetek jó pénzért, de a doktornő nem vállalhat. Én ebből meg nem nagyon kértem.
Mivel a dokinéni nagyon segítőkész volt, elmondta hogy a trombózis miatt jobb lenne valamelyik Klinikán szülnöm, és felajánlotta, hogy megadja egy kolléganője számát, aki szintén fiatal, és a SOTE II-n rendel.
Még aznap fel is hívtam, és másnap már fogadott is. Ennyi orvosról-orvosra járkálás után kellemes meglepetés ért. Egy tényleg szemtelenül fiatal (nálam majdnem 2 évvel fiatalabb), de nagyon közvetlen, lelkes, és belevaló doktornővel találkoztam, aki nem szarozott (már bocs), simán elvállalt, és azóta is nagyon segítőkész, mindent meg lehet vele beszélni.
Ami negatívum,. hogy ez persze megint egy Klinika, úgyhogy automatikusan program császár, őrző és társai. Azért már beszélem rá a kisfiamat, hogy ne engedje hogy kikapják, jöjjön előbb, mint a program császár időpontja, akkor legalább fekészül. És magamat is edzem, hogy megbékéljek a helyzettel. Azt hiszem egyelőre jól sikerül, mert úgy vagyok vele, hogy a császár legalább már nem lesz új, biztonságos, és annyira nem akart összejönni a törekvésem hogy simán szülhessek, hogy úgy érzem ennek így kell lennie, ez az utam. Kicsit spirituális a megközelítésem tudom... :)
A SOTE II is kellemes meglepetésekkel szolgált eddig. Belül barátságosabb, mint az I-es Klinika, nem annyira zsúfolt, tartják az időpontokat, vérvételre eddig még nem kellett várnom, a doki külön szobában rendel (bár 5000 Ft-ot elkér havonta), nem egy függönnyel elválasztott fülkében kell öltöznöm, van uh-ja. Összességében kulturáltabb benyomást kelt az egész.
Közben persze jönnek az újabb és újabb orvosi problémák: baci a vizeletben, ami a megismételt vizsgálaton már nincs, letört fog, meg több lyukas fog, amikkel járhatok fogdokihoz. De már átadom magam az eseményeknek, és várom a kisfiamat türelmesen. (Jesszus "kisfiam" még leírni is fura! :o)
Íme néhány kép, mivel Timicsiről már régen tettem Janika babáról meg nincs új, ezért íme a kislányom napjainkban. No komment. :)
