Leszek-e anya...?

Eddigi határtalan optimizmusom reméltem hogy végig kitart. Sajna tévedtem...
Tegnap hajnalban arra ébredtem hogy görcsöl a hasam. Bár hamar elmúlt, de azért jól megijesztett. Azóta viszont semmit nem érzek, még a melleim is kevésbé fájnak, mint egy normál ciklusban.
Már ebből látszik hogy nem vagyok normális. Ha görcsölgetek halálra rémülök, ha nem akkor is. Nem hülyeség feltenni nekem a kérdést, hogy mi lenne most jó? Mi nyugtatna meg? Szerintem az ha átlátszó lennék, és mikroszkópos szemeim lennének. Úgy bele tudnék nézni a hasamba és láthatnám mit csinálnak a kis Bogyókáim.
Így persze vadászom a neten mit "kéne" éreznem és egyik percben biztos vagyok benne hogy minden a legnagyobb rendben van, a másikban teljesen elkeseredem hogy biztos nem fog sikerülni.
Szentül meg voltam róla győződve hogy ha egyszer teherbe esem a fogantatás pillanattól fogva valami olyan spirituális kapocs lesz a kisbabám és köztem hogy tudni fogom hogy velem van. Ez egy hiú ábránd. Csak onnan tudom hogy ott kéne leniük, mert esetemben úgy tették be őket és még így sem vagyok meggyőződve róla hogy jól vannak-e. Gonosz dolog ez...
Persze továbbra is simogatom őket, beszélek hozzájuk, meg persze a Jóistenhez hogy segítsen nekik kapaszkodni.